Dukavits István (énekes, zenekarvezető)
1971. június 13-án született Budapesten. Édesapja hatására, zenei általános iskolába járt, 6 évig tanult zongorázni. Zenei tanulmányait a középiskolában is folytatta. Egy Al Jarreau koncert után kezd el a jazz világával és hangulatával tüzetesebben foglalkozni. 1994-ben kettős diplomás közgazdászként végzett a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskolán. 1996-ban megnősül, két gyönyörű gyermek édesapja.
1997: csatlakozik vokalistaként az "Ahhoz Képest" házibuli zenekarba, ahol számos céges rendezvényen és esküvőn zenélt.
2000: létrehozták a "Dukaraoke" karaoke csapatot, melynek alapítója és műsorvezetője, számos színvonalas céges rendezvénnyel hátuk mögött.
2004-ben kezd el a jazz-zel komolyan foglalkozni, kedvenc előadói: Nat King Cole, Diana Krall, Al Jarreau és még sokan mások.
2007: a jazz szempontjából egy mérföldkő az életében. Pick Róbert a Muzsikus Kávéház művészeti és programigazgatója által létrehozott a Muzsikus Világ produkció egyik énekese. Ebben a produkcióban vesz részt többek között Horváth Gyula a nemzetközi vonópárbaj győztese. Régi nagy álma, hogy saját ritmus szekciós jazz zenekara legyen. Itt találkozik Oláh Dezsővel a fiatal jazz tanszakos zongora virtuózzal, akivel néhány közös koncert után eldöntik, hogy létrehozzák a Duka Jazz Quartetet, azzal a célzattal, hogy jazz standard dalok és jazzénekesek által énekelt "régi slágerek" feldolgozásaival tisztelegjen a nagy elődök emléke előtt, valamint ezzel a produkcióval hozzá tudjon járulni különböző rendezvények színvonalának emeléséhez.
2008: Hajdú Klárinál - aki a Balázs Elemér Group énekesnője, és a Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszakos hallgatója - képezi magát jazz éneklésben.