| Oláh Dezső (zongorista) 1986. január 28-án született Budapesten. Klasszikus zenei találmányai után kezdett érdeklődni a jazz zene iránt.Még 2005-ben felvétel nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz-tanszakára, ahol jelenleg harmadéves Oláh Kálmán zongora és zeneszerzés tanár irányítása alatt. Főbb hatásai: Lennie Tristani, Bill Evans, Bartók Béla, és még sokan mások Az évben megalapította trió formációját, mely számos fellépést tudhat maga mögött, többek között a Művészetek Palotájában, a Zeneakadémia által szervezet fiatal tehetségeket bemutató koncert sorozaton; de koncertezett a Merlin és Thália színházban, a Zöld Pardon Szeparéjában, a Muzsikus Kávéházban, valamint a Lánc híd fesztiválon. A Trió a közelmúltban rögzítette koncert filmjét, amelyet a Duna TV készített, a felvételen Pecek Lakatos Krisztián (bőgő) és Pecek Lakatos András (dob) működnek közre (rendező: Sebeök György). Ez a formáció mainstream jazzt játszik, amelyben nagy szerepet kap a kollektív improvizáció. Zenéjükben, játékformájukban egyszerre van jelen a múlt és a jövő hangzásvilága. 2006 március 3-án készítette el első, a Bartók Rádióban felvett rádió felvételét, amelyben hangszerelőként is bemutatkozott. A 2006-os Aranytíz Művelődési Központ által rendezett Országos Zenekari Versenyen a legjobb hangszeres szólista díját nyerte el. Szinte párhuzamosan, a 2006/2007-es tanévben a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Bigband-jében László Attila irányítása alatt többek között a Magyar Jazz Ünnepén is koncerteztek. Együtt játszott már olyan neves zenészekkel, mint a fentiekben már említett László Attila, Kőszegi Imre, Fekete István, Csepregi Gyula, Berkes Balázs, Pluto Horváth József és Orbán György. 2007 nyáron a Jazzfriend Five nevű formációval megnyerte a (Országos) Balatonfüredi Jazz Tehetségkutató versenyt, ahol a döntőben Once More című szerzeményét is játszották, melynek eredménye nem csupán a versenyen való kiváló szereplésének helyben történt elismerése lett, hanem egy interjú meghívás is, melyet az MTV Kultúrház c. műsorában készítettek vele. |